A geostatisztika a talajtérképezésben, illetve a tágabb értelemben vett talajtani kutatásokban mára már bevált gyakorlat (RAJKAI, 2001;OLIVER & WEBSTER, 2014;WEBSTER, 2015), melyeknek kivitelezését az egyre rohamosabban fejlődő térinfor-matikai szoftverkörnyezet biztosítja. A geostatisztika és a geomatematika segítsé-gével feltárhatjuk, elemezhetjük, kvantitatíve leírhatjuk, illetve modellezhetjük a vizsgált talajtani sajátságok közötti, illetve a környezetükkel fennálló kapcsolatokat a földrajzi és/vagy attribútum térben, akár időben is. Az ily módon megalkotott talajtani modellek segítségével becsléseket végezhetünk az adott talajtani sajátságok paramétereire (például az átlag vagy a szórás), illetve ismeretlen pontbéli vagy terü-letegység értékeire, továbbá előrejelzéseket tehetünk az adott talajtani sajátság jövőbeni változására és alakulására. Ezek a modellek kiemelkedő szerepet játszanak a bizonytalansági, illetve kockázati elemzésekben, amelyekben az adott talajtani sajátsággal, folyamattal kapcsolatos ismeretek hiányának, illetve a káros vagy nem kívánatos kimenetelű események lehetőségeinek mérlegelése történik. Továbbá ezek a modellek segítenek, hogy jobban megismerhessük a talajban lejátszódó folyamatokat a kiegészítő szakmai ismeretek felhasználásával. Ez utóbbi pedig lényeges része a geostatisztikai alapú modellalkotásnak (WEBSTER, 1989;GOOVAERTS, 1997;GEIGER, 2006aGEIGER, , 2007.A geostatisztikai megközelítések széles körű alkalmazhatóságuknak köszönhe-tően igen korán, az 1980-as évek elején megjelentek a talajtérképezésben, melyek azóta is meghatározzák a (digitális) talajtérképezés gyakorlatát, illetve a talajtérké-pezők talajjal kapcsolatos szemléletét és gondolkodását.Az egyre rohamosabban fejlődő térinformatikai szoftverek és kapcsolódó eszköztárak tették lehetővé, hogy a geostatisztika széles körben elérhetővé váljon azon felhasználók részére, akik munkájuk során a térbeli -és időbeli -referenciájú adatok feldolgozásával, elemzésével, értelmezésével és az ennek hátterében álló természeti folyamatok modellezésével foglalkoznak (OLIVER & WEBSTER, 2014, 2015.