A szociális és érzelmi kompetencia kora gyermekkori fejlődése lényeges alapját képezi a gyermekek későbbi sikerességének. A segítő, altruisztikus magatartás problematikája az 1960-as években került a kutatások középpontjába és vált a szociálpszichológia, a személyiségpszichológia és az antropológia alapvető kutatási témájává (Nagy, 2010). A proszocialitás komponenseinek részletesebb feltárása nemzetközi szinten már az 1980-as években lezajlott, azonban a proszociális viselkedés fejlesztésére ekkor még nem tettek kísérletet. A társas együttélés pozitív tényezőiről áthelyeződött a hangsúly a bomlasztó jellegű antiszociális viselkedés vizsgálatára (Grusec & Sherman, 2011). Azonban az utóbbi évtizedben megjelentek olyan laboratóriumi környezetben végzett kísérletek, amelyek kifejezetten az óvodáskorú gyermekek segítő viselkedésének felmérését és fejlesztését célozták (pl. Kirschner & Tomasello, 2010).A proszociális viselkedés fejlődését és fejlesztését a hagyományos pedagógia eszköz-tárával nem lehet megfelelően biztosítani, azonban Nagy (2010) szerint az új pedagógiai kultúrának egyik kiemelt feladata kell, hogy legyen a proszocialitásra nevelés. Az egyén proszocialitásának alakítása során elsődleges fejlődéssegítési feladat az antiszociális hajlamok fokozatos visszaszorítása, és a megfelelő képességek és készségek kialakítása. A proszociális személyiség alakításának eredményesebbé tételéhez a családon kívül a pedagógiai intézményekben is, nevelés-oktatási program keretében kiemelten kellene kezelni a proszocialitás fejlődésének segítését (Fülöp, 1991;Nagy, 2010).A proszociális magatartásformák (pl. segítségnyújtás, megosztás, együttműködés, támogatás, védelem, aggódás, vigasztalás, kárpótlás, előzékenység, részvét) elsajátítása a társas fejlődés fontos feladatai közé tartozik. Ennek elsajátítása a kortárscsoportokban kezdődik, amikor a gyermekek fokozott érdeklődést mutatnak a családtagokon kívüli személyek iránt. A proszociális elemek az óvodáskorban fokozatosan jelennek meg és az életkor előrehaladtával, a szociális interakciókból származó tapasztalatok révén megnő az ilyen jellegű viselkedések száma (Vajda, 1994;Dunsfield & Kuhlmeier, 2013).Bár a nevelési-oktatási intézmények kiemelkedő szerepet játszanak a gyermekek fejlődésében, hiszen óvodáskortól egészen fiatal felnőtt korig pedagógiai intézményekben töltik idejük jelentős részét, ugyanakkor hazánkban kevés fejlesztőprogram és fejlesztést segítő koncepció támogatja a pedagógusok munkáját (Kasik, 2006(Kasik, , 2007Zsolnai, 2013). A hazai nevelési-oktatási intézményekben a szabályozó dokumentumok és ennek megfelelően a pedagógusi munka szinte teljes egészében a kognitív készségek és képességek