A szociális és érzelmi készségek fejlesztésének kérdése régóta jelen van a neveléstudomány és a pszichológia területén. Nemzetközi szinten folyamatosan születnek olyan programok, amelyek a társas viselkedéshez szükséges különböző képességeket és készségeket fejleszthetik, mindezekhez pedig egyre több innovatív módszert és eszközt alkalmaznak. A hazai gyakorlatban is az életkori csoportok széles skáláján egyre több szakmai csoport foglalkozik e készségek fejlesztésével.  Jelen tanulmány célja az utóbbi néhány évben megjelent fejlesztő kísérletek bemutatása, amelyek intézményes környezetben kipróbálásra kerültek, és hatékonyságuk miatt rendszerszintű alkalmazásuk is ajánlott lehet.

A szociális és érzelmi kompetencia kora gyermekkori fejlődése lényeges alapját képezi a gyermekek későbbi sikerességének. A segítő, altruisztikus magatartás problematikája az 1960-as években került a kutatások középpontjába és vált a szociálpszichológia, a személyiségpszichológia és az antropológia alapvető kutatási témájává (Nagy, 2010). A proszocialitás komponenseinek részletesebb feltárása nemzetközi szinten már az 1980-as években lezajlott, azonban a proszociális viselkedés fejlesztésére ekkor még nem tettek kísérletet. A társas együttélés pozitív tényezőiről áthelyeződött a hangsúly a bomlasztó jellegű antiszociális viselkedés vizsgálatára (Grusec & Sherman, 2011). Azonban az utóbbi évtizedben megjelentek olyan laboratóriumi környezetben végzett kísérletek, amelyek kifejezetten az óvodáskorú gyermekek segítő viselkedésének felmérését és fejlesztését célozták (pl. Kirschner & Tomasello, 2010).A proszociális viselkedés fejlődését és fejlesztését a hagyományos pedagógia eszköz-tárával nem lehet megfelelően biztosítani, azonban Nagy (2010) szerint az új pedagógiai kultúrának egyik kiemelt feladata kell, hogy legyen a proszocialitásra nevelés. Az egyén proszocialitásának alakítása során elsődleges fejlődéssegítési feladat az antiszociális hajlamok fokozatos visszaszorítása, és a megfelelő képességek és készségek kialakítása. A proszociális személyiség alakításának eredményesebbé tételéhez a családon kívül a pedagógiai intézményekben is, nevelés-oktatási program keretében kiemelten kellene kezelni a proszocialitás fejlődésének segítését (Fülöp, 1991;Nagy, 2010).A proszociális magatartásformák (pl. segítségnyújtás, megosztás, együttműködés, támogatás, védelem, aggódás, vigasztalás, kárpótlás, előzékenység, részvét) elsajátítása a társas fejlődés fontos feladatai közé tartozik. Ennek elsajátítása a kortárscsoportokban kezdődik, amikor a gyermekek fokozott érdeklődést mutatnak a családtagokon kívüli személyek iránt. A proszociális elemek az óvodáskorban fokozatosan jelennek meg és az életkor előrehaladtával, a szociális interakciókból származó tapasztalatok révén megnő az ilyen jellegű viselkedések száma (Vajda, 1994;Dunsfield & Kuhlmeier, 2013).Bár a nevelési-oktatási intézmények kiemelkedő szerepet játszanak a gyermekek fejlődésében, hiszen óvodáskortól egészen fiatal felnőtt korig pedagógiai intézményekben töltik idejük jelentős részét, ugyanakkor hazánkban kevés fejlesztőprogram és fejlesztést segítő koncepció támogatja a pedagógusok munkáját (Kasik, 2006(Kasik, , 2007Zsolnai, 2013). A hazai nevelési-oktatási intézményekben a szabályozó dokumentumok és ennek megfelelően a pedagógusi munka szinte teljes egészében a kognitív készségek és képességek

No abstract

No abstract

A másik személy érzelmi állapotának megértése és az arra adott válaszreakciók proszociális viselkedések formájában, a társas viselkedés lényeges elemeiként jelennek meg. Egy társ affektív állapotára azok a gyermekek tudnak megfelelően reagálni, akik fejlett érzelemmegértési képességgel rendelkeznek, képesek a nézőpontváltásra, valamint kellően motiváltak, hogy tevékeny közbelépéssel beavatkozzanak a másik személy problémát jelentő helyzetébe, csökkentve annak negatív érzelmi állapotát. A gyermekek felnőtt distresszre adott proszociális reakcióit széles körben tanulmányozták, azonban kortársuk problémás helyzetére adott válaszaikról kevés adattal rendelkezünk. Jelen vizsgálat célja annak feltárása, hogy az óvodáskorú gyermekek milyen válaszreakciókat produkálnak egy kortársuk negatív érzelmi állapota esetén. Mivel az ilyen problémás helyzetek egy-egy kutatás során ritkán előforduló jelenségek, ezért vizsgálatukra azon személyek véleményét kérdeztem, akik a gyermekek mindennapjaiban részt vesznek és kellő információkkal rendelkeznek a gyermekek viselkedéséről. A mérés során egy korábbi, megfigyelés módszerével végzett kutatás (Phinney, Feshbach & Farver, 1986) eredményein alapuló kérdőívet használtam, amely olyan állításokat tartalmaz, melyek alapján a szülők (N=189) és a pedagógusok (N=26) véleményt alkothatnak a vizsgált gyermekek egy kortárs sírására adott válaszreakcióiról. A kutatás során a szülők és a pedagógusok válaszai közti különbségek feltárása mellett vizsgálat alá vontam az általuk vélt legjellemzőbb és legritkább válaszreakciókat, valamint elemeztem ezen viselkedések különbözőségeit néhány háttérváltozó mentén. Az eredmények azt mutatták, hogy a szülők és a pedagógusok véleménye több esetben is eltérő, azonban felfedeztem egybehangzó vélekedéseket is néhány háttérváltozó kapcsán. A kutatás értékes információkkal szolgálhat az óvodáskorú gyermekek proszociális viselkedéseinek megjelenéséről olyan helyzetek kapcsán is, amelyek egy-egy direkt vizsgálat során kevésbé jelennek meg intézményes környezetben.