Instagram közösségi média használata a kiállítási kommunikációban : Iskolai kísérlet bemutatása

Abstract

A közösségi média elterjedése megváltoztatta a múzeumlátogatók kiállításokon megszerzett tapasztalatait és ezek megosztási módját. Jelenleg kevés hazai kutatás áll rendelkezésre arról, hogy a múzeumok hogyan használhatnák fel a saját javukra ezt a digitális változást. A közösségi médiában megosztott képek releváns tartalmakat jelenthetnek a múzeumok és azok kifelé irányuló kommunikációs csatornáinak a számára. Ezt a feltételezést oktatási kísérletekkel bizonyítottuk. Ebben a tanulmányban olyan iskolai jó gyakorlatot mutatunk be, amely az Instagramon megosztott 5000 kép narratív elemzésének eredményeire támaszkodva került megszervezésre a budapesti Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban. Bízunk benne, hogy a kutatási eredmények megfontolásával csökkenthetők a múzeumi ismeretterjesztésben dolgozó szakemberek kétségei az Instagram használatával kapcsolatosan, a múzeumi tanulás szakembereinek pedig segítség nyújtható hasonló foglalkozások szervezéséhez.

AR/VR technológiák vizsgálata a kiállítási kommunikációban

“…Ennek oka lehet, hogy az intézmények azon alapvető elgondolása, hogy egy hanyatló jövő számára megőrizzék az egykori "aranykor" emlékeit (Ébli, 2009), már nem felel meg azoknak az újfajta társadalmi képzeleteknek, ahogy György Péter (2005) nevezi mindazokat a folyamatokat, ahogyan a társadalom a jelent és jövőt szabályozni kívánja. Ebben a különféle társadalmi változások mellett szerepet játszhat az elmúlt évtizedekben tömegével megjelenő digitális eszközök és különféle közösségi média-alkalmazások elterjedése is, amelyek az élet számos területéhez hasonlóan egyaránt megváltoztatták a múzeumlátogatók tartalomfogyasztási és tapasztalatszerzési szokásait, valamint ezek megosztásának a módját (Kuttner et al, 2021). Véleményem szerint ezek a tendenciák és megfigyelések kommunikációelméleti szempontból is relevánsak, a megváltozott viszonyokhoz a kortárs múzeumoknak is alkalmazkodniuk kell kommunikációjuk során.…”

“…Nina szerint amellett, hogy a látogatók a múzeumokban és azokon kívül is a kulturális perspektívák széles spektrumához kapnak hozzáférést, a passzív befogadás helyett aktív részesei akarnak lenni a teljes megismerési folyamatnak, azt várják, hogy reagálhassanak, komolyan vegyék őket, hiszen képesek megbeszélni, megosztani és átdolgozni mind az élményt, mind pedig azt a tartalmat, amit a kulturális intézményben fogyasztanak. Számos esetben a látogatást követően később tovább szövik az élményt az Interneten vagy a közösségi médiában, megfigyelhető továbbá az is, hogy a kiállításhoz kapcsolódva új narratívát hoznak létre, vagy új értelmet adnak az általuk tapasztaltaknak (Kuttner et al, 2021). A vizuális percepciót elemezve Deli Eszter és Németh Gabriella (2019) megállapították, hogy a posztmodern közönség többé már nem passzív befogadó és nem hasonlítható a régebbi korok festményeinek vagy templomi freskóinak szemlélőjéhez sem, hanem sokkal inkább a kommunikáció olyan aktív szereplője, aki a különféle jelentéseket a saját élményén és tudásán keresztül fogadja be és értékeli.…”

“…A múzeumok kommunikációjának általános, elméleti vizsgálata során, Hooper-Greenhill (2000) arra a következtetésre jutott, hogy a tárgyak bemutatásán keresztül zajló kommunikációs forma alapvetően a láthatóság elvére épül, azaz nagyban épít a vizuális befogadásra. Így Simon Tünde és Kárpáti Andrea (2018) vizuális kommunikációról alkotott definícióját felhasználva, a kiállítási kommunikációt is tekinthetjük a vizuális kommunikáció egyik formájának, hiszen ebben is főként a látás útján történő önértelmezés és kapcsolatteremtés zajlik másokkal és a világgal (Kuttner et al, 2021).…”