Pedagógusok fogyatékossággal élő személyek iránti érzékenyítésének attitűdvizsgálata a Közép-Európai régióban

Abstract

A többségi társadalom fogyatékossággal élő személyek iránti attitűdje nagymértékben befolyásolja az érintettek életvitelét és lehetőségeit. A különbözőségek, így a fogyatékosság elfogadásának egyik leghatékonyabb eszköze a megfelelő irányú és mértékű attitűdváltozás létrehozása, amelynek egyik leghatékonyabb módja az érzékenyítés, amellyel lehetőség nyílik tudatosan hatni és a tapasztalatok bővülésével létrehozni egy pozitív szemléletváltást a fogyatékossággal élő emberek környezetében élők körében. Ebben a folyamatban a család, a barátok, az iskolatársak – és nem utolsó sorban – a pedagógusok szerepe meghatározó (Meggyesné és Máténé, 2013; Dóczi, Gál és Sáringerné, 2014). Tanulmányunkban bemutatjuk, hogy egy fogyatékossággal élő emberek iránti érzékenyítő program milyen attitűdváltozásokat okozhat általános iskolában dolgozó magyarországi és magyar anyanyelvű erdélyi és felvidéki pedagógusoknál (N=26). Az érzékenyítő program része volt a fizikai aktivitás érzékenyítő szerepének és feladatának bemutatása is, hiszen kiváló eszköz lehet a társadalmi befogadás ösztönzésére, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy még mindig nem elegendő a szükséges szakmai ismeret a pedagógusok körében sem (Dóczi, Gál és Sáringerné, 2014). Kvantitatív (kérdőíves) módszerrel végzett kutatás során vizsgáltuk a pedagógusok attitűdváltozásának három komponensét, amelynek eredményei megmutatták, hogy egyetlen program is milyen mértékű pozitív változást okozhat, ha az érintettek szocio-demográfiai jellemzőit is figyelembe véve vizsgáljuk az eredményeket. A csak női megkérdezettekből álló minta különbözősége legfőképpen a szakmai végzettségükben mutatkozik, mégis mindannyiukról elmondható, hogy pedagógusként nyitottak voltak a fogyatékossággal élő emberek iránti érzékenyítésre és mindhárom vizsgált attitűdjük – szignifikáns eredményt mutatva – pozitívan változott a vizsgálat végére.