A reprodukciós problémák kutatásának 20. századi robbanásszerû elõrehaladása a meddõség tudományelméleti szempontrendszerének gazdagodását hozta magával. Mára a meddõséget nem csupán lineáris (ok-okozati) tényezõk következményeként értelmezik, hanem olyan holisztikus szemlélet keretében, amely figyelembe veszi a test és a lélek egymást feltételezõ, komplex hatását. A meddõség konceptualizálásában az egyes (biomedikális, szociológiai/demográfiai, evolucionista és pszichológiai) modellek kutatás-módszertani eszközkészlete nagyon különbözõ, ezáltal a meddõség egyéni és közösségi szintû értelmezése is meglehetõsen változatos képet mutat. Az egyes paradigmák kutatásmódszertanában is megjelenõ szemléleti különbségek nemcsak tágítják a meddõségrõl folytatott tudományos gondolkodás kereteit, hanem gazdagítják a meddõség gyógyításának lehetõségeit is. Jelen tanulmány a meddõséget tárgyaló tudományelméleti modelleket, paradigmákat kívánja bemutatni a nemzetközi és a hazai szakirodalom tükrében.Kulcsszavak: meddõség, tudományelméleti modellek, biomedikális, szociológiai, evolucionalista és pszichológiai megközelítés BEVEZETÕ A reprodukciós nehézségekkel szembesülõ párok arányát világszerte 10-15%-ra teszik (WHO 1975(WHO , 2009). 2002-ben 186 millió nõnek kellett szembenéznie meddõségi problémával, ami jóval több a korábbi becsléseknél (Bhattachary, Porter és mtsai, 2009). A 21. század fordulóján -amerikai adatok szerint -megnövekedett a meddõséggel küzdõk száma (Stephen és Chandra, 1998). Európai adatok szerint is fokozatosan emelkedõ tendenciát mutat azoknak a pároknak a száma, akik mesterséges reprodukciós kezelésben részesülnek (Lutz és Qiang, 2002, Bhattachary, Porter és mtsai, 2009. Hazánkban a meddõség elõfordulásának gyakorisága azonos tendenciát mutat a legtöbb fejlett és fejlõdõ országban megfigyelt aránnyal (Bernard és Krizsa, 2006).