A disszertáció elméleti kerete és szerkezeteA tudatelmélet és fejlődésének vizsgálata a fejlődéslélektan egyik központi kutatási témája. Az utóbbi évtizedekben a tudatelméletet középpontba helyező kutatások nagyon szerteágazóak, ugyanis a tudatelmélet fogalmának felvetése főemlősökkel végzett kísérlethez köthető (Premack és Woodruff, 1978). A humán vizsgálatokban a tudatelméletre számos más kifejezéssel is utalnak, említik a naiv pszichológia, a népi pszichológia, az elmeteória, az elmeolvasás vagy a mentalizáció kifejezéseket (Bíró, 2002; Kiss, 2005). Mindezek az elnevezések egy olyan képességre utalnak, amellyel mentális állapottulajdonításra vagyunk képesek, ez pedig mások viselkedésének magyarázatát, bejóslását segíti, társas működésünk egyik fontos képessége (Baron-Cohen, 2001;Brüne és Brüne-Cohrs, 2006).A tudatelméleti kutatások egyik fókusza a fejlődési zavarok, ezen belül az autizmusspektrumzavar vizsgálata. Egyik első, sokat idézett vizsgálatát Baron-Cohen, Leslie és Frith (1985) végezte. Eredményeik egyik legfontosabb következtetése, hogy az autizmusspektrum-zavarban "elmevakság" feltételezhető, vagyis az autizmusban hiányzik a tudatelmélet képessége (Baron-Cohen, 1997), ez az elképzelés adta az autizmus magyarázatának egyik hipotézisét, a naiv tudatelméleti deficit hipotézist. A későbbi kutatások eredményeinek alapján a tudatelméleti deficit nem egymagában magyarázza az autizmust, hanem a komplex kognitív mintázat egyik fontos eleme (Győri, Borsos és Stefanik, 2014).Saját vizsgálatainkban az iskolai sikeresség, a megfelelő társas alkalmazkodás szempontjából a tipikus fejlődésmenettel kapcsolatos vizsgálatok érdekesek, jelen disszertáció középpontjában is a tipikus fejlődés áll. A tipikus fejlődés vizsgálata mellett a tudatelmélet zavarainak feltérképezése is számos kutatást eredményezett mind a fejlődési zavarral (pl. A tudatelmélet kapcsolata vagy függetlensége más kognitív képességektől számos kutatást ösztönzött, az eredmények a szerteágazó kutatási stratégiák alapján vitára adhatnak okot, azonban a