A pénzügyi válság utáni időszakban kialakult jegybanki gyakorlat a kamattal kapcsolatos megfontolások számos elemét megkérdőjelezte. Jelen írásban egy új elméleti keretet ismertetünk, amelyből mellőzzük a reálkamat fogalmát, mint a gazdaságpolitikai mérlegelések és az üzleti döntések számára egyaránt bizonytalan és szükségtelen kategóriát. Ez a megközelítés szakít a hagyományos közgazdasági elmélettel. A hagyományos közgazdaságtan döntően a reálelemzés keretében érvel, és ez akadálya a gazdasági folyamatok megértésének. Schumpeter és később Keynes is fellépett ezzel a szemlélettel szemben és a reálmegközelítést elvetve, már egy évszázaddal ezelőtt a monetáris elemzést alkalmazta. A hagyományos közgazdasági elmélet kereteiben a monetáris politikát a kamat természetes rátájához való igazodásként írják le. Ebben az írásban ettől eltérő megközelítést javaslunk. Az endogén pénzelmélet-a hitelpénz szerepének bemutatásával-a pénzteremtésben a kereskedelmi bankok hitelezési tevékenységét állítja a középpontba. Ez a felfogás új keretbe helyezi a jegybanki monetáris politikát is. E megközelítés szerint a kamatok meghatározásában a jegybanknak kizárólagos szerep jut, de csökken a kamatpolitika központi jelentősége. A jegybank szerepe és működése megváltozik amiatt, hogy elismertük a kereskedelmi bankoknak a pénzteremtésben játszott döntő szerepét. A pénzteremtés irányítását a jegybank már nem kizárólag a kamatpolitika alakításával gyakorolja, hanem a hitelezésnek a mikro-és makroprudenciális szabályozásán keresztül.

Súlyos következményei miatt a magas infláció világszerte az érdeklődés középpontjába került. Ez az írás az infláció kiváltó okaival, valamint azok hatásmechanizmusával és a közöttük érvényesülő kölcsönhatásokkal kapcsolatos lakossági és szakértői vélekedéseket tekinti át. Ezek hátterében olyan általánosan elfogadott feltételezések húzódnak meg, amelyek nem képesek elégséges magyarázattal szolgálni az inflációra, mivel a tényezők és tendenciák statisztikai jellemzőinek ismerete is hiányos. A felszínes vagy pontatlan vélekedések azzal a veszéllyel járnak, hogy azok a jelenséggel kapcsolatos várakozások alakításával inflációs tényezővé válhatnak. Az infláció értelmezésének hátterében a széles körben használt tankönyvek és tanulmányok elméleti dogmáinak hatása húzódik meg, így a jelenséget kiváltó komplex tényezők feltárása és a hatékony kezelés koherens elméleti megalapozása új kihívást jelent a közgazdaságtan teoretikusai számára is. A tanulmány ezen elméletek alapjául szolgáló feltételezések, alapvetések kritikáját tekinti át. Az okok összetettsége és a mélyreható elemzés hiánya miatt kérdéses, hogy vajon lehetséges-e a hagyományos elméletekre építve az inflációt orvosolni képes gazdaságpolitikai lépéseket meghatározni. Az ismertetett viták a megkérdőjelezett feltételezések kapcsán számos pontosító javaslatot tartalmaznak, és egyúttal további kutatási irányokat nyithatnak meg.