No abstract

Aim While sympathetic overactivity in heart failure (HF) with reduced ejection fraction (HFrEF; EF < 40%) is welldocumented, it is ill-defined in patients with mildly reduced EF (HFmrEF; EF 40-49%). Furthermore, the significance of ischaemic versus non-ischaemic aetiology in sympathetic activation is also unclear and has yet to be studied in HF. Our goal was to compare muscle sympathetic nerve activity (MSNA) in HFmrEF and HFrEF patients and in healthy subjects, as well as to elucidate the influence of the underlying disease. Methods and results Twenty-three HFrEF (age 58 ± 10 years), 33 HFmrEF patients (age 61 ± 10 years), including 11 subjects with non-ischaemic cardiomyopathy in each HF groups and 10 healthy controls (age 55 ± 10 years), were studied. MSNAdetected by peroneal microneurography, continuous arterial pressure, and ECG-was recorded. MSNA frequency (burst/min) and incidence (burst/100 cycles) were calculated. Association with the patients' characteristics were assessed, and aetiology-based comparisons were performed. Burst frequency demonstrated a significant stepwise increase in both HFmrEF (41 ± 11 burst/min) and HFrEF (58 ± 17 burst/min, P < 0.001) patients as compared with controls (27 ± 9; P < 0.001 for both HF groups). Similarly, burst incidences were 66 ± 17, 82 ± 15, and 36 ± 10 burst/100 cycles in HFmrEF, HFrEF patients, and in healthy controls, respectively (P < 0.001 for all). Burst frequencies in HF patients showed significant correlation with NT-proBNP levels, and significant inverse correlations with the subjects' mean RR intervals, stroke volumes, pulse pressures, and EF. Conclusions Muscle sympathetic nerve activity parameters indicated significant sympathetic activation in both HFmrEF and HFrEF patients as compared with healthy controls with no difference in relation to ischaemic versus non-ischaemic aetiology.

Background: Atrial fibrillation (AF) is accompanied by inflammation and fibrosis to variable extent. The biomarkers of fibrosis were measured in patients with different forms of AF and cardiac status. Herein, we assessed the associations of the baseline concentrations of different biomarkers with the long-term success of pulmonary vein isolation (PVI) in patients with a structurally normal heart. Furthermore, we compared biomarker levels before and 3 years after ablation to gain further insights into the AF mechanism. Methods: Patients, undergoing PVI for paroxysmal/persistent AF were enrolled prospectively. Blood samples were obtained 24 hours before and 3 years after ablation. Serum cancer antigen 125 (CA-125), plasma Caspase-3, Galectin-3 and Cathepsin L concentrations were measured. Follow-up visits every 6 months included 12-lead electrocardiogram, 24-hour Holter, trans-telephonic monitoring as well as transthoracic echocardiography after ablation. Biomarker levels, left ventricular ejection fraction and left atrial (LA) diameters at baseline and at the 3-year follow-up were compared in patients with versus without AF recurrence. Results: A total of 63 patients were enrolled (23 women; age 61.4 (± 8.8) years). The acute isolation of all pulmonary veins was achieved in all patients. During a mean follow-up of 36.3 ± 6.3 months, AF recurrence was demonstrated in 26 (41.3%) patients. No significant differences were demonstrated in the levels of CA-125, Galectin-3, Caspase-3 and Cathepsin L pre-and post-ablation in patients with versus without AF recurrence. A significant decrease was detected in the concentrations of Caspase-3, Galectin-3 and Cathepsin L during follow-up with no difference in patients with versus without AF recurrence. A positive correlation was found between Caspase-3 levels and LA diameters in the AF recurrence group both before (r = 0.477; p = 0.018) and after the procedure (r = 0.533; p = 0.019). Conclusions: Our results demonstrated that the levels of CA-125, Caspase-3, Cathepsin L and Galectin-3 are not associated with AF recurrence after PVI in patients with a structurally normal heart and mainly paroxysmal AF. Except for CA-125, all the other biomarkers demonstrated a significant decrease during a 3year follow-up post-ablation. Furthermore, Caspase-3 levels demonstrated a positive correlation with LA dimensions in patients with AF recurrence.

Összefoglaló. Bevezetés: Az artériás baroreflex-érzékenységi (BRS-) indexek egységnyi nyomásváltozásra adott élettani válaszokat írnak le. Az RR-intervallum gyors válaszait a cardiovagalis BRS-indexekkel, a vasomotorválaszokat az izom szimpatikus idegi aktivitás (MSNA) válaszain alapuló szimpatikus-BRS-indexekkel jellemezzük. Szívelégtelenségben kórosan csökkent értékeik kedvezőtlen kimenetelt jeleznek. Betegek és módszerek: A BRS-indexek meghatározhatóságát 52, szívelégtelenségben szenvedő betegben (kor: 59 ± 10 év; EF: 37 ± 11%) és 11, kor szerint illesztett egészséges önkéntesben vizsgáltuk. EKG- és vérnyomásfelvételekből három cardiovagalis BRS-indexet számítottunk; a növekvő, illetve csökkenő spontán szekvenciák módszerén alapuló up-BRS-t és down-BRS-t, továbbá az alacsony frekvenciatartomány-beli ’cross-spectralis ’ indexet, az LF-alfát. Egy perifériás ideg (nervus peroneus) perkután punkciójával detektáltuk az MSNA szimpatikus csúcs incidenciáját (csúcs/100 szívciklus), s ezt korreláltattuk a diastolés nyomás 3 Hgmm sávokba rendezett értékeivel. Így nyertük a szimpatikus BRS jellemzőit, a BRSSY-incidencia-értékeket. Eredmények: Az up- és down-BRS-szekvenciák csak a betegek 19%-ában voltak meghatározhatók, az LF-alfa a 69%-ukban. Azok, akiknél cardiovagalis BRS nem volt meghatározható, szignifikánsan csökkent RR-intervallum-ingadozást és magasabb NT-proBNP-értékeket mutattak. A meghatározható cardiovagalis BRS-indexek nem különítették el a betegeket és a kontrollszemélyeket. A BRSSY-incidencia-érték 58%-ban állt rendelkezésre, s csakúgy, mint maga a „csúcs” incidencia, jól elkülönítette a betegeket és az önkénteseket. A hiányzó baroreflexérték a magas „csúcs” incidenciával állt összefüggésben. Következtetés: A cardiovagalis BRS-értékek csak korlátozottan alkalmasak egészséges önkéntesek és szívelégtelen betegek elkülönítésére, a meghatározhatatlan értékek súlyosabb betegségre utalnak. A BRSSY-incidencia elkülöníti az egészséges és a beteg csoportokat; a hiányzó érték a fokozott szimpatikus aktivitással áll összefüggésben. Orv Hetil. 2021; 162(3): 91–98. Summary. Introduction: Arterial baroreflex sensitivity (BRS) is characterized by the magnitude of physiological responses to arterial pressure changes. Rapid RR interval responses are quantified by cardiovagal BRS parameters, sympathetic responses could be assessed by changes in muscle sympathetic nerve activity (MSNA). Abnormal indices in heart failure are associated with poor outcome. Patients and methods: 52, heart failure patients (age 59 ± 10 years, EF 37 ± 11%), and 11, age-matched healthy volunteers were studied. From ECG and arterial pressure recordings up-BRS and down-BRS values were determined using the method of spontaneous sequences. The low frequency cross-spectral gain, the LF alpha was also determined. Percutaneous puncture of the peroneal nerves allowed determination of MSNA burst incidence (burst/100 cycles), which was correlated to corresponding diastolic pressure bins of 3 mmHg, yielding a sympathetic BRS, the BRSSY-incidence. Results: Up- and down-BRS could be calculated in 19% of the patients, LF alpha was determined in 69%. Those with missing cardiovagal BRS values showed diminished RR interval variation, and higher levels of NT-proBNP. The measurable cardiovagal BRS indices did not separate patients and healthy volunteers. BRSSY-incidence could be determined in 58% of the patients. The sympathetic gain as well as the burst incidence differed significantly between patients and healthy volunteers. Missing BRSSY-incidence was associated with higher burst incidence. Conclusion: Cardiovagal BRS indices have limited value in differentiating healthy and heart failure subjects. Incalculable values among patients indicate more severe disease state. BRSSY-incidence does separate healthy and diseased population, the missing BRSSY-incidence values are related to increased sympathetic activity. Orv Hetil. 2021; 162(3): 91–98.

Absztrakt: A szívelégtelenség napjaink egyik fontos népbetegsége. Zajlása során a neurohumoralis szabályzás kórossá válik. A cardiovascularis autonóm regulációt a csökkenő paraszimpatikus aktivitás és a fokozott szimpatikus aktivitás jellemzi. A paraszimpatikus (cardiovagalis) hatásokat jól tükrözi a pulzusszám, a szimpatikus aktivitás azonban nehezen vizsgálható. A vázizomzathoz haladó vazomotorrostokat tartalmazó perifériás idegek mikroneurográfiás vizsgálata az „izom szimpatikus idegaktivitásról” (MSNA) szolgáltat közvetlen információt. Az MSNA jól tükrözi a szív felé irányuló szimpatikus aktivitást, s jól korrelál a keringő katecholaminszintekkel is. Az utóbbival szemben azonban a rövid távú, pillanatszerűen zajló szimpatikus válaszok tanulmányozását is lehetővé teszi. Számos kórképben (hypertensio, obesitas, szívizom-ischaemia, veseelégtelenség) figyeltek meg fokozott MSNA-t. Szívelégtelenségben szoros kapcsolatot mutat a klinikai súlyossággal, és erős prognosztikus értékkel bír. Közleményünkben az MSNA-vizsgálat történetét, élettani hátterét és klinikai jelentőségét mutatjuk be. Orv Hetil. 2020; 161(29): 1190–1199.