A szerzők cikkükben a hazai innovációfinanszírozási szabályozás alapfogalmi, terminológiai vizsgálatára vonatkozó kutatásaik fő megállapításait mutatják be. Azokat az eredményeket, amelyek elsősorban a témakör vonatkozó alapismereteinek összegyűjtésére, rendszerezésére irányultak. Vagyis céljuk, az innováció és kapcsolódó fogalmainak áttekintése az alkalmazás szempontjából. Kutatásuk tisztázó jellege iránytűként szolgálhat a gazdasági szakemberek számára, valamint figyelemfelhívásként a jogszabályalkotók felé.
A szerzők dolgozatukban kísérletet tesznek az innováció egyes típusai között meghúzódó összefüggésrendszer megismerésére. A terület összetettsége azonban oly mértékű, gyakorlati megoldásai oly sokszínűek, hogy itt csupán a főbb kapcsolatok érzékeltetésére van módjuk. Az a szándékuk, hogy felhívják a figyelmet az innovációs mechanizmust befolyásoló néhány fontos kérdéskörre. Bemutatnak egy általuk kialakított, lehetséges innovációs modellt az innovációval foglalkozó szakemberek számára. Amennyiben sikerül elérniük, hogy az innovációs tevékenységgel kapcsolatban álló gyakorlati szakemberek számára néhány új trendet, összefüggést bemutassanak, már nem dolgoztak hiába.
scite is a Brooklyn-based organization that helps researchers better discover and understand research articles through Smart Citations–citations that display the context of the citation and describe whether the article provides supporting or contrasting evidence. scite is used by students and researchers from around the world and is funded in part by the National Science Foundation and the National Institute on Drug Abuse of the National Institutes of Health.
customersupport@researchsolutions.com
10624 S. Eastern Ave., Ste. A-614
Henderson, NV 89052, USA
This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.
Copyright © 2025 scite LLC. All rights reserved.
Made with 💙 for researchers
Part of the Research Solutions Family.