The place-based approach has been the guiding principle of EU policies for a decade. Building on the idea that place matters, the place-based narrative aims to promote local development and spatial justice through the utilization of local potentials and deliberative policy decisions. Institutional capacity for place-based action requires good quality governance and place leadership with transformative capacities. The domestic institutional environment can provide frames for the governance of local development by fostering local agency to (re)frame local issues and build coalitions across the horizontal spectrum and vertical scales. By focusing on the institutional processes of three placebased interventions, this comparative research paper maps out the ways domestic conditions can change parameters of placespecific institutional arrangements by influencing local agents' capacities for coalition-building and deliberation. Based on the selected case studies of the RELOCAL project, we specifically study the evolution of local coalitions, the effects of different actors' ambitions and commitment to development, and the process of planning and implementation through horizontal and vertical linkages.

G. Fekete Éva életének és tudományos munkásságának vezérfonala volt a hátrányos helyzetű térségekben élőket sújtó térbeli és társadalmi egyenlőtlenségek orvoslása. Korát évtizedekkel megelőzve, G. Fekete úgy látta, hogy a térbeli-társadalmi egyenlőtlenségek megszüntetését célzó politikák és programok szükséges eleme a hátrányos helyzetű térségek lakóközösségeinek bevonásával mobilizált helyi tudás felhasználása és az adott közösség valós igényrendszeréből kiinduló fejlesztéspolitikai tervezés. A helyi tudásra és adottságokra építő fejlesztési megközelítés (place-based approach) több mint egy évtizede az Európai Unió (EU) kohéziós politikájának is alapvető módszertani szemléletévé vált. E hosszú távú stratégiára épülő paradigma célja a társadalmi kirekesztés és a térbeli-társadalmi egyenlőtlenségek megszüntetése, egy olyan többszintű kormányzási intézményrendszeren keresztül, amelyben a kihasználatlan helyi kapacitásokat a fejlesztéspolitikai mező magasabb szintjeiről érkező, külső források bevonásával mobilizálják. A szakirodalom szerint ez az intézményrendszer képes biztosítani a társadalom által értéknek tekintett közjavak elosztásának és az elosztás eljárásrendjének méltányosságát, és ezzel megteremteni a térbeli igazságosságot. Az elmúlt évtized tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy a helyi adottságokra érzékeny kohéziós politika nem érte el a célját; a társadalmi, gazdasági egyenlőtlenségek tovább nőttek az EU régiói között. A helyi adottságokból kiinduló fejlesztési paradigma kritikusai szerint az EU tagállamok alkotmányos berendezkedése, közigazgatási és fejlesztéspolitikai intézményrendszere erősen heterogén, s ebből adódóan a helyi adottságokból kiinduló fejlesztési beavatkozások eltérően, különböző eredményességgel működhetnek az egyes országokban. A tanulmány az Európai Szociális Alap által finanszírozott és a helyi tudásra és erőforrásokra alapozott Gyerekesély program Encsi kistérségi megvalósítását vizsgálja G. Fekete Évának a hátrányos helyzetű kistérségek, valamint az aprófalvak fejlesztésével kapcsolatban kidolgozott megállapításai és tézisei alapján. Az elemzés arra a kérdésre próbál válaszolni, hogy milyen lehetőségei és korlátai vannak egy helyi adottságokból kiinduló, és a térbeli igazságosságot – azaz a helyben élő gyermekek méltányos jólétét – célként kitűző programnak, G. Fekete Éva szempontrendszere alapján, több mint másfél évtizeddel az európai uniós csatlakozást követően, a mai magyarországi viszonyok között.

A fejlődés fogalmát hosszú ideig a gazdasági növekedéssel azonosították, és egy többnyire kemény statisztikai mutatóval, mérhető változóval fejezték ki. Ez az egydimenziós megközelítés a fejlődést egy normatív fejlettségi állapot felé haladásként értelmezte. Az elmúlt két évtized nemzetközi gazdaságszociológiai kutatásai azonban arra hívták fel a figyelmet, hogy a fejlődés alapvetően a helyi intézmények minőségi átalakulását jelenti, és több dimenzióban – például a közjavakhoz való méltányos hozzáférés, az életminőség, a demokratikus részvételi lehetőségek dimenziójában – vizsgálandó. Az intézményi változás iránya meghatározó e célok megvalósításában; csakis demokratikus részvételt biztosító és többé-kevésbé hatalommegosztó együttműködésen alapuló intézményi átalakulás garantálhatja a fejlődési folyamatot. A jelen tanulmányban bemutatott elméleti megközelítés új értelmezési keretet vázol fel, amely segítheti a folyamatban lévő közigazgatási reform finomítását egy olyan állam alatti kormányzás intézményi keretének kialakításában, amely hatékonyan köti a kistérségi szintet állami hierarchiákhoz, de ugyanakkor segíti fejlesztési autonómiájuk fenntartását.

A helyi tudásra és adottságokra építő fejlesztési megközelítés (place-based approach) több mint egy évtizede az Európai Unió (EU) kohéziós politikájának egyik meghatározó módszertani megközelítése. Célja a társadalmi kirekesztés és a térbeli-társadalmi egyenlőtlenségek enyhítése egy olyan többszintű kormányzási intézményrendszeren keresztül, amelyben a helyi kapacitásokat és tudásokat a fejlesztéspolitikai mező magasabb területi szintjeiről érkező, külső források bevonásával mobilizálják. A helyi adottságokból kiinduló fejlesztési paradigma kritikusai szerint az EU tagállamok közigazgatási és fejlesztéspolitikai intézményrendszere erősen heterogén, s ebből adódóan a helyi adottságokból kiinduló fejlesztési beavatkozások eltérően, különböző eredményességgel működhetnek az egyes országokban. Azaz, a helyi adottságokra építő fejlesztések mindig a nemzeti közigazgatási és fejlesztéspolitikai intézményrendszerben értelmezhetők, annak keretei, működési mechanizmusai, a különböző területi szintek közötti együttműködés, az információk és források áramlása, a kompetenciák és kapacitások megosztása meghatározza a helyi fejlesztések mozgásterét a fejlesztési koalíciók kialakítására és működtetésére, a helyi fejlesztési elképzelések és célok megvalósítására.  A helyi adottságokra építő fejlesztések vizsgálatakor ezért egyszerre kell figyelembe venni a vertikális - különböző területi szintek intézményei - és a horizontális - helyi szinten kialakuló fejlesztési koalíciók és együttműködések – kapcsolatok, kompetencia és kapacitás megosztások jellemzőit, működési mechanizmusait. Tanulmányunkban bemutatjuk, hogy az állam által kialakított fejlesztéspolitika intézményi és szabályozási keretei milyen lehetőségeket kínálnak a helyi szintnek a „telepfelszámolás”, azaz a szegregációs folyamatok megállítása és a lakóhelyi szegregáció oldásának kezelésére, és egy jó gyakorlatként megjelenő esettanulmány alapján bemutatjuk, hogy ez mennyiben találkozik a helyi adottságokkal és tudással, valamint a helyi szinten megfogalmazódó igényekkel és lehetőségekkel, a fejlesztési elképzelések megvalósításához helyi szinten milyen erőforrásokat lehet és kell mozgósítani.