Bevezetés: Tanulmányunkban a mentális egészséggel összefüggésbe hozható változókat (élettel való elégedettség, élet értelmességének érzése, pszichés közérzet, pszichoszomatikus tünetek, társas kapcsolatok, magányosság) vizsgáltuk időskorúak körében. Módszertan: Kérdőíves vizsgálatunkban 113 fő (32 férfi és 81 nő), 70–96 év közötti személy vett részt (átlagéletkor = 78,63 ± 6,57 év), akiket az otthonukban vagy két idősotthonban kerestünk fel. A vizsgálatban a következő mérőeszközöket alkalmaztuk: UCLA magányossági skála, pszichésközérzet-skála, rövidített stressz- és megküzdéskérdőív élet értelmességét mérő alskálája, élettel való elégedettségskála, ezen kívül felmértük a pszichoszomatikus tünetek számát, valamint a szociális találkozások gyakoriságát a rokonokkal, barátokkal és a szomszédokkal. Eredmények: Mintánkon a következő átlagértékeket kaptuk: magányossági skála 37,60 ± 9,20; pszichésközérzet-skála: 14,18 ± 4,38; rövidített stressz- és megküzdéskérdőív élet értelmessége alskála: 11,98 ± 2,62; élettel való elégedettségskála: 23,01 ± 7,99, pszichoszomatikus tünetek száma: 12,99 ± 3,69. A megkérdezettek 64,6%-a mindennap beszélget a szomszédaival, 31%-a mindennap találkozik a barátaival, 27,4%-a pedig mindennap találkozik a rokonaival. Az élettel való elégedettség szignifikánsan negatívan korrelált a magányosság értékével (r = -0,35, p < 0,01), a pszichés közérzettel (mely faktornál a magasabb pontérték negatívabb pszichés közérzetre utalt) (r = -0,43, p < 0,01), és a pszichoszomatikus tünetek számával (r = -0,51, p < 0,01). A pszichés közérzet és a pszichoszomatikus tünetek száma között jelentős pozitív összefüggést találtunk (r = 0,61, p < 0,01). A résztvevők három csoportja között (házastársával, egyedül, idősotthonban él) szignifikáns különbség (F(3,109) = 3,01, p = 0,03) volt a magányosság terén. Az LSD (Least Significant Difference) post-hoc elemzés eredménye szerint a házastársukkal élő személyek (35,39 ± 7,15, p = 0,00) szignifikánsan kevésbé voltak magányosak, mint az idősotthonban élők (42,29 ± 13,17, p = 0,00). Az egyedül élő személyek (36,55 ± 7,44, p = 0,01) kevésbé érezték magukat magányosnak, mint az idősotthonban lakók (42,29 ± 13,17, p = 0,00). Következtetések: Azok az időskorú személyek, akik elégedettek voltak életükkel és értelmesnek érezték azt, jobb lelki egészségről számoltak be. A társas kapcsolatok megléte időskorban egészségmegőrző szereppel bírhat.
