A Kárpát-medence központi területén a középső bronzkorban (ca. 2000/1900–1500/1450 cal BC) virágzó nagy kulturális egységet — az azonos kerámiastílus alapján — Vatya-kultúrának nevezzük. A kultúra ún. erődített, több rétegű tell-településekből, változó méretű és jellegű nyíltszíni telepekből álló településhálózatot hozott létre, mely talajtani és földtani képződmények egyaránt értékes elemei kulturális és természeti örökségünknek. Az összefoglaló néven „földvárnak” is nevezett lelőhelyek talajtani és környezettörténeti jelentősége abban áll, hogy eltemetett talajokat, illetve az emberi megtelepedés eredményeképpen létrejött és módosult antropogén üledékrétegeket rejtenek. Ezek vizsgálatával olyan talaj- és üledéktani adatokhoz juthatunk, amelyek környezettörténeti, illetve az emberi környezetalakítással kapcsolatos következtetéseknek nyitnak teret. A Kiskunsági homokhát, a Pesti hordalékkúp-síkság, illetve a Pilis–Alpári homokhát találkozásánál az ócsai Turjánvidék szomszédságában elterülő „Kakucs–Turján mögött” lelőhely — a korábban végzett geofizikai felmérés és régészeti terepbejárás alapján — a Vatya-kultúra egyik jellegzetes települése. A területen a sekélyföldtani fúrások eszközének segítségével alkalom nyílt arra, hogy feltérképezzük a bronzkori település talajtani, illetve sekélyföldtani viszonyait. Ennek érdekében egy olyan nagyfelbontású és célzott fúrási tervet hoztunk létre, amely amellett, hogy alkalmas a terület részletes és pontos talajtani, üledéktani és rétegtani viszonyainak feltérképezésére, segíti a régészeti lelőhely fejlődéstörténetének, illetve tafonómiájának megértését is. A nagyfelbontású térképező fúrással, helyszíni és laboratóriumi talajvizsgálatot követően meghatároztuk és leírtuk a lelőhely recens talajtakaróját, amely egy homokon fejlődött csernozjom talaj tulajdonságait mutatta. A lelőhely megközelítőleg 100 méteres átmérőjét az északidéli és a keletnyugati irányokban kialakított, egyenként 10–10 darab felvételi ponttal jellemzett fúrássorozat írja le. Ez alapján világossá vált, hogy a lelőhely egy egykori vízjárta, fluvioeolikus és alluviális üledékek mozaikjából kiemelkedő homokos löszháton helyezkedik el. Ezen túlmenően, a fedő talajképződmény alatt meghatároztuk az antropogén hatásra fejlődött és módosult talajok, valamint üledékek vertikális és horizontális kiterjedését. Ennek keretében vizsgáltuk a hármas tagolású lelőhely kerítőárkainak betöltését, illetve az épületobjektumok által megjelenített megtelepedési és pusztulási rétegeket. Az épületobjektumokat átvágó fúrássorozatok során meghatározott antropogén üledékrétegek (kultúrrétegek) az egykori megtelepedés, a helyben lakásból származó antropogén anyagfelhalmozódás, valamint a későbbi, a lelőhelyet lezáró pusztulási rétegek egymáshoz viszonyított helyzetére utal. A pusztulási rétegként megha-tározott K1 réteg magas patics- és faszéntartalmával ellentétben az alatt elhelyezkedő — mindenvalószínűség szerint az eredeti megtelepedési szintet megjelenítő — K2 réteg kevesebb antropogén szemcsét tartalmazott. A nagyfelbontású térképező fúrással végzett felmérés alapján sikerült megraj-zolni egy homok textúrájú talajtani környezetben elhelyezkedő és ebben fejlődő, majd pusztuló lelőhely rétegtani viszonyait, illetve lehetséges fejlődéstörténetét.

The cemetery in Nižná Myšľa is one of the most important funerary sites in Early Bronze Age Central Europe. Many years of excavations led to the discovery of nearly 800 graves associated with the Otomani-Füzesabony culture. The presented paper is an attempt to reconstruct the spatial development of the cemetery, based on statistical analyses of grave goods and using the latest findings concerning the absolute chronology of selected categories of finds. A significant role in the analyses was played by female burials, in which numerous objects were discovered, which were evidence of the relatively high status of women in the local community. This provided the authors with a basis for discussion with regard to the dominant male-oriented narratives concerning the communities of fortified settlements.

Abstract:The present study hopes to contribute to Middle Bronze Age studies in two specific areas: first, by publishing a new series of radiocarbon dates for a period from which there are few absolute dates, and second, by describing a less known area in the Vatya distribution based on the investigations at Kakucs.The Kakucs area was increasingly intensively settled during the course of the Bronze Age. In this context, the area along the left Danube bank down to the Kakucs area, lying in close proximity to the eponymous site at Újhartyán-Vatya, is very instructive. Following a scanty occupation marked by a few smaller sites at the onset of the Early Bronze Age, the number of sites and associated cemeteries grew dynamically from the late Nagyrév/early Vatya period onward. Despite the uncertainties in the relative chronology of the known Middle Bronze Age sites, the increase in the number of sites is in itself a reflection of a population growth and an increasing landscape exploitation. The left bank of the Danube was also populated during the Middle Bronze Age 1-3 and became one of the period's most intensively settled regions.

The article presents the results of research on the absolute chronology of the Nižná Myšľa cemetery. Due to its scale and location in a key region of the Carpathian Basin, it should be considered one of the most important Early Bronze Age sites in Central Europe. Many years of archaeological research have so far failed to provide adequate data on absolute chronology. This text presents the results of statistical and spatial analyses on a series of newly acquired 14C dates. They allowed us to present a model of the spatial and chronological development of the funerary space and to capture the stage of significant cultural change associated with the adoption of a new raw material—bronze.

Zusammenfassung: In den letzten Jahrzehnten nahm die Siedlung von Spišský Štvrtok eine wichtige Rolle in der Debatte über jene Fernbeziehungen ein, die die Welt der mykenischen Kultur mit Mitteleuropa verbanden. Obwohl die Ergebnisse der Ausgrabungen auf dem Gelände noch immer nicht in ihrer Gesamtheit veröffentlicht sind, postulierte der Ausgräber J. Vladár eine Übereinstimmung der Steinmauern und Bastionen mit solchen mykenischer Architektur und fand für diese Thesen wissenschaftlichen Zuspruch. Im vorliegenden Artikel wird der Annahme jedoch widersprochen. Die Befestigungen von Spišský Štvrtok werden in einem vergleichenden Ansatz diskutiert und Siedlungsstrukturen gegenübergestellt, die aus der Otomani-Füzesabony-Kultur und der mykenischen Kultur bekannt sind. Der Autor zeigt im Vergleich mit weiteren Befunden bronzezeitlicher Verteidigungsarchitektur die Alleinstellung der vorliegenden Anlage. Die dabei sichtbar werdenden Unterschiede rechtfertigen die Notwendigkeit, nach alternativen chronologischen Ansätzen für die steinerne Befestigungsanlage von Spišský Štvrtok zu suchen. Résumé: L’habitat fortifié de Spišský Štvrtok a joué un rôle important au cours des dernières décennies dans le débat sur les relations à longue portée entre le monde de la civilisation mycénienne et l’Europe centrale. Quoique les résultats des fouilles de ce site n’aient pas été entièrement publiés, les opinions de leur auteur, J. Vladár, proposant que les murs et bastions en pierre encerclant le site démontrent des affinités avec l’architecture mycénienne, ont largement été acceptées. L’auteur du présent article conteste cette thèse. Les fortifications de Spišský Štvrtok font ici l’objet d’une approche comparative, les confrontant à d’autres structures d’habitat appartenant à la culture d’Otomani-Füzesabony et à la civilisation mycénienne. L’auteur démontre ainsi le caractère distinct de Spišský Štvrtok par rapport aux modèles courants de l’architecture de l’âge du Bronze. Cette disparité demande un autre modèle pour expliquer la chronologie des fortifications en pierre sur le site en question. Abstract: In recent decades, the settlement at Spišský Štvrtok played an important role in the debate concerning the long-distance relationships linking the world of the Mycenaean civilisation with Central Europe. Although the findings of the excavations at the site have not been published in their entirety, the views of its excavator, J. Vladár, who suggested that the site’s stone walls and bastions bore a similarity to Mycenaean architecture, have been widely accepted. In this article, the author challenges this thesis. The Spišský Štvrtok fortifications are discussed in a comparative approach, set against other settlement structures known from the Otomani-Füzesabony culture and the Mycenaean culture. The author demonstrates the apparent distinctiveness of Spišský Štvrtok when compared with the known models of Bronze Age defensive architecture. The disparity justifies the need to seek an alternative explanation for the chronology of the stone fortifications at the site in question.