Background Surgical procedures play an increasing role among health technologies to treat diseases. Pain often accompanies such diseases, both as a result of their pathology, but also as the side-effect of the intervention itself, and it is not only a burdensome subjective feeling, but adversely affects the recovery process, can induce complications and increases treatment costs. Acute Pain Service Teams are becoming increasingly widespread in hospitals to address post-operative pain, yet we have so far no data on how many hospitals have actually adopted this technology in Hungary. Objectives The main objectives of our study were to assess the prevalence of Acute Pain Service Teams, map their structure and operation, as well as to understand the barriers and conducive factors of their establishment in Hungarian hospitals. Methods We carried out a survey among the 72 hospitals with surgical departments. The questionnaire was filled in by 52 providers, which gave us a response rate of 72.2%. Results Our results show, that only two of the responding hospitals have Acute Pain Service Teams albeit their structure and operation are in line with the literature. In the 50 hospitals without such teams, financing difficulties and human resources shortages are mentioned to be the most important obstacles of their establishment, but the lack of initiative and interest on the part of the specialities concerned are also an important barrier. Conclusions Lagging behind the more affluent EU member states, but similarly to other Central and Eastern European countries, Acute Pain Service has been hardly adopted by Hungarian hospitals. Hungarian health professionals know the technology and would support its wider introduction, if the technical feasibility barriers could be overcome. Health policy should play a more active role to facilitate change in this area, the investment in which promises a substantial return in terms of health gains and cost savings.

Tanulmányunkban egy 2004-ben (N=779) és egy 2019-ben (N=600) romák körében felvett kérdőíves kutatás alapján írtuk le a romákat körülvevő személyes kapcsolathálózatot. Az elemzés során a bizalmas, illetve a baráti kapcsolatokat vizsgáltuk a stabilitásra, valamint a potenciális változásokra fókuszálva. Két összefüggés 15 év elteltével sem változott: a mintákba került roma nők és a (kisebbségi) önkormányzati képviselőt nem ismerők társas izolációnak való kitettsége nem változott, és mindkét esetben hasonló. A 2019-es roma minta kapcsolathálózati jellemzői közelebb állnak a többségi társadaloméhoz, azaz a kutatásba bevont romák már nem rendelkeznek azzal a kapcsolathálózati „előnnyel”, amelyről a korábbi kutatások rendre beszámoltak: baráti körük zsugorodott, etnikailag még inkább homogén, bizalmas kapcsolataik között egyre alacsonyabb a rokonok aránya és körükben egyre nagyobb méretű a társas izoláció. Úgy tűnik, a javuló iskolázottsági és gazdasági mutatók egyelőre csak egy szűk rétegnek kedveznek plusz kapcsolati erőforrásokkal. A modernizációs folyamatok mellett ugyanakkor a roma társadalom legszegényebb rétegei még inkább perifériára szorulnak, elszigetelődnek, lévén, hogy a nem roma kötések hiánya mellett roma kapcsolataikra sem, vagy egyre kevésbé támaszkodhatnak.

No abstract