Hazánk európai szinten első helyen áll a szájüregi daganatok számát tekintve, melyek felismerése legtöbbször meglehetősen későn történik, így sokszor rezektív műtétekre kerül sor. Az ezek eredményeként létrejött állapot helyreállítása komoly feladat, ami csapatmunkát igényel. Ebben a teamben fontos szerepe van a fogorvosnak is. A helyreállító protetika a fogpótlástan egy kevéssé előtérben lévő és a hétköznapokban kevésbé tárgyalt ága, holott a páciensek száma hazánkban a fenti okok miatt európai viszonylatban magasnak mondható, ellátásuk pedig sok tervezést, találékonyságot, egyéni megoldást követel. Ebben a közleményben egy mandibula segment resektión átesett páciens rehabilitációján keresztül szeretnénk bemutatni az ellátás nehézségeit. Ilyen esetekben a műtét során eltávolított mandibula segment hiányából ered az összes kompenzálandó probléma, így ugyanis a rágóizmok tapadása megszűnik, ezáltal húzóerejük hatására malocclusio, nyitáskor pedig egy erős deflexió alakul ki. Ezek kompenzálása dupla fogsoros vagy vezetőfelszínnel rendelkező lemezes fogpótlással lehetséges. Az ellátáshoz ez utóbbit választottuk. A hosszas előkészítést követően, a kivitelezés alatti kisebb problémákat leküzdve, egy orvosi szempontból is megfelelő és a páciens számára is komfortos restaurációt tudtunk készíteni.

Magyarországon egyes felmérések szerint 60 000 hallássérült ember él. Fogorvosi ellátásuk a halláskárosodás mértékétőlés típusától függően nehézségekbe ütközhet. A fogorvos feladata a kommunikáció zavartalanságáról megbizonyosodniegyenes és érthető beszéddel, a szájról olvashatóság biztosításával és esetenként jelnyelvi tolmács vagyírásban történő kommunikáció segítségével. A páciensnek ilyen esetekben is joga van a fogorvosi kezelésbe tájékozottbeleegyezést adni. Egy hallássérült páciens teljes szájüregi rehabilitációjának bemutatásával igyekszünk betekintéstnyújtani az ellátás nehézségeibe.
A traumás vagy rezektív sebészeti okból kifolyólag kialakult oronazális vagy oroantrális fisztulák kezelésében két opció áll rendelkezésünkre: a helyreállító sebészi és a helyreállító protetikai ellátás. A választás ezen lehetőségek között azonban a legtöbbször nem egyértelmű: nem tisztázott ugyanis, hogy az adott páciens számára mely kezelési módozat kecsegtetne a legjobb eredménnyel. A cikkben bemutatott eseten keresztül, valamint a terület szakirodalmának áttekintésével körüljárjuk a kérdéskört.
A maxillofaciális régióban a különböző daganatos kórképek gyógyítása során végzett radikális, csonkoló műtétek; balesetek,roncsolásos sérülések helyreállítása komplikált rehabilitációs technikákat igényel. Az alsó állcsont és az annakrégiójába tartozó lágyrész-képletek esetében a defektusok megszüntetése igen nehéz feladat. Amennyiben a mandibulafolytonossága sebészi módszerekkel nem biztosítható, a protetikai ellátás során további akadályokkal szembesülünk. Haa rágószerv-rendszer integritása, funkcionális egysége megbomlik, nemcsak a kedvezőtlen klinikai anatómiai viszonyok(beszűkült, esetleg részlegesen megszűnt vestibularis áthajlás, heges bucca stb.) jelentenek kihívást, hanem az állkapocspatológiás mozgása is kialakul, a temporomandibuláris ízület működése az érintett oldalon gyakorlatilag megszűnik, azellenoldalon viszont túlterheltté válik. Ilyen esetekben komoly kihívás egy működőképes fogmű kivitelezése, ebben nagysegítséget nyújt az implantációs protetika, amelynek tárháza nélkül szinte lehetetlen feladat a korrekt ellátás.
scite is a Brooklyn-based organization that helps researchers better discover and understand research articles through Smart Citations–citations that display the context of the citation and describe whether the article provides supporting or contrasting evidence. scite is used by students and researchers from around the world and is funded in part by the National Science Foundation and the National Institute on Drug Abuse of the National Institutes of Health.
customersupport@researchsolutions.com
10624 S. Eastern Ave., Ste. A-614
Henderson, NV 89052, USA
This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.
Copyright © 2024 scite LLC. All rights reserved.
Made with 💙 for researchers
Part of the Research Solutions Family.