Munkanélküliség és az állam tértermelése Magyarországon két válságidőszakban

Abstract

A tanulmány az 1929–33-as és a 2008-as gazdasági válság során vizsgálja az állam munkahelyteremtő politikáit Magyarországon. A materialista államelméletek alapján az államot olyan gazdasági szereplőnek fogom fel, amely biztosítja a tőkefelhalmozást és a társadalmi újratermelés feltételeit. Ennek révén az állam tereket és léptékeket is termel, a tér- és léptéktermelésben pedig a válságidőszakok fordulópontot jelentenek. Mindkét válságidőszakban közös, hogy az állam aktívan igyekezett helyreállítani a tőkefelhalmozás folyamatát a gazdasági életbe való közvetlen beavatkozással, többek között a munkanélküliséget csökkentő közberuházások és a közfoglalkoztatási program segítségével. Szintén közös pont, hogy a beavatkozásoknak költségvetési korlátai voltak. Különbség, hogy az 1930-as évek közvetlen munkahelyteremtő programjai inkább a városi terekre összpontosultak, míg a 2008 utáni válság során az állam a vidéki térségekben a közfoglalkoztatási program átszervezésével igyekezett a munkanélkülieket helyben tartani és számukra a társadalmi újratermelés minimumfeltételeit biztosítani. Az állam léptéktermelésében azonosság a két válságidőszak során, hogy a központi állam szoros pénzügyi kontrollt gyakorolt a megyei és települési szint felett: a központi állam egyedi elbírálás alapján, a központi költségvetésből nanszírozott különböző beruházásokat vagy munkahelyeket teremtő programokat. A központi állam feletti lépték a programok lehetséges nanszírozásában játszott szerepet: a külföldi kölcsönökkel újabb beruházásokat lehetett beindítani az 1930-as években, míg 2008-at követően részben az európai uniós források szolgálták a munkahelyek megőrzését.

A klímavédelem realitásai a hazai városokban

“…A kormány aktívan igyekszik külföldi működő tőkét bevonzani és a közép-, illetve a nagyvárosokban "elhelyezni". A téma az elmúlt időszakban elsősorban a már meglévő autóiparhoz kapcsolódó akkumulátorgyárak kapcsán kapott nyilvánosságot (Czirfusz 2022). Ennek a tevékenységnek jelentős nyersanyag-, víz-és energiaigénye van (Éltető 2023), melynek biztosítása megkérdőjelezi a klímavédelmi célokat, a konzekvens és hatékony városi klímakormányzást, sőt a körforgásos gazdasági modell alkalmazhatóságát is (Antal 2015;Osthorst 2021;Corvellec, Stowell, Johansson 2022).…”

„Államosított tértermelés” a kiszorítottak perspektívájából egy dzsentrifikálódó városrészben

“…Ráadásul a társadalmi viszonyok újratermelésében rejlő "régi" feloldásának és "új" létrehozásának feszültségeit, ellentmondásait kifejező absztrakt tér jellegzetességeinek megfelelően a magyarországi dzsentri kálódó városi terekben a régi és új kapitalizmusok rétegei közé az államszocializmusé is beékelődik, míg mindezekre a legutóbbi évtizedben az állam centralizált modelljének legújabb lenyomatai rakódnak rá. Lefebvre (1976) egykori "jóslatának" beteljesülését, miszerint egy politikai centralizáció, centralizált döntéshozatal esetén az várható, hogy a térpolitika a múltbélinél (jóval) nagyobb egyenlőtlenségeket teremt, akár e folyóiratban is több hazai kutatást bemutató tanulmány igazolja (Czirfusz 2019;Jelinek 2019, Nagy, Nagy 2019Velkey 2019). Úgy vélem, s érvelésemet az itt következő győri esettanulmány tanulságainak levonásakor részletezem, hogy a kapitalizmus jelenlegi magyarországi közegében s a kiszorítottak "harmadik" (megélt) terének (Soja 1996) perspektívájából nézve, a Lefebvre által a mindennapi élet gyarmatosításaként leírt folyamatot "államosított tértermelésnek" is tekinthetjük.…”