The Hungarian government prescribed distance learning for higher education institutions due to the spread of the coronavirus epidemic which was challenging at the Hungarian Dance Academy. The development of movement skills was difficult without personal presence, no common e-learning practice had existed in the institution before the pandemic. In the research we explored the distance learning and teaching practices developed at the theoretical and dance courses at the Hungarian Dance Academy, as well as the experiences of both teachers and students during the 3 and a half months. Instructors (n=65) and students (n=240) completed an online questionnaire on digital tool use and course management, furthermore 13 of the responding instructors also shared their experiences in a structured interview. Most of the instructors welcomed everything they could benefit from distance learning (e.g. creating new curricula, learning about new digital tools, improving relationships with students), but understandably, online distance learning of dance was considered impossible by many. Some students enjoyed distance learning because of their own schedule and the convenience of their home, but there were many critical remarks about its methods.

Az oktatási intézmények falai között egyre több digitális eszköz és technológia jelenik meg, mellyel párhuzamosan felmerültek a pedagógiai módszertani kultúra technológia-alapú megújulására vonatkozó igények is. A digitális történetmesélés (digital storytelling, továbbiakban DST) egy olyan új tanulásszervezési eljárás, melyben a hagyományos történetmesélés ötvöződik a digitális eszközhasználattal. Lényege, hogy a tanulók nem öncélúan alkalmazzák a digitális eszközöket, hanem egyedi elbeszéléseket, sajátos multimédia produktumokat hoznak létre, melyek felkeltik tanulótársaik figyelmét, lelkesedését, és kommunikációt generálnak a feldolgozott témában a tanulóközösségen belül. Többszörösen bizonyított a DST tanulói motivációra (Abdolmanafi-Rokni és Qarajeh, 2014) és teljesítményre (Smeda, Dakich és Sharda, 2014) gyakorolt pozitív hatása. A kutatások jelentős hányada azonban humán tárgyak esetében tért ki a DST különböző képesség-és készségfejlesztésben játszott szerepére (problémamegoldó képesség-Chun-Ming, Gwo-Jen és Iwen, 2012); önálló tanulási stratégia kialakításának képessége, kritikai gondolkodás (Abdel-Hack, Helwa és Abdel-Hamid, 2014). E tanulmány célja annak bemutatása, hogyan lehet a DST-t gimnáziumi földrajz órán kreativitásfejlesztő módszerként alkalmazni. Kvalitatív és kvantitatív mérőeszközök, illetve egy digitális történet-értékelő sablon segítségével azt vizsgáltuk, milyen stratégiák mentén szelektálnak különböző képi és verbális tartalmakat a tanulók digitális történetük tervezése és alkotása során, illetve hogy digitális eszközhasználati szokásaik megfelelnek-e a DST módszeréhez köthető technológiai elvárásoknak. Vizsgálatunk fő kérdése, hogy a tanulók egyéni tanulási jellemzői, mint például digitális kompetenciájának mértéke, vagy egyéni kognitív stílusa hogyan függenek össze a DST mint tanulási módszer alkalmazásával. Kulcsszavak: digitális történetmesélés, kognitív stílus, digitális kompetencia, módszertan A digitális történetmesélés Az információs társadalomban bekövetkezett digitális fordulat hatására a formális és informális tanulás színterein egyaránt megjelent a technológiahasználat a tanulási folyamatban. Az oktatási intézmények eszközparkja interaktív táblákkal bővült, melyek használatát a pedagógusok továbbképzés keretein belül sajátíthatják el. Emellett egyre több intézmény bocsát tanulói rendelkezésére asztali vagy hordozható számítógépeket, tableteket az iskola falain belül, és ennél is több helyen használhatják a tanulók saját eszközeiket iskolai és otthoni feladatvégzésre. Kívánatos azonban, hogy az új technológiák használata túlmutasson az önmagáért való alkalmazáson, és minden esetben pedagógiai célnak alárendelt, módszerbe ágyazott eszköz-igénybevételként jelenjen meg a pedagógiai folyamatban. Mivel a tanulói technológiahasználat függetleníthető a tanulási környezettől, érdemes olyan módszerekben gondolkodni, melyek integrálják az otthoni és iskolai digitális környezetben egyaránt ellátható feladatokat.

Az internet, az okoskészülékek és a közösségi platformok térhódítása lehetővé tette, hogy a 21. század embere digitális tartalmak befogadója és előállítója is legyen, valamint mikro- és makronarratívák segítségével szociális kapcsolódási igényét is kielégítse. Mindez megváltoztatta korunk emberének kommunikációs és tanulási szokásait is. A tudásátadás ősi, történetmesélésen alapuló formája megmaradt, ám a digitális média alkalmazásainak és a korlátlan közzététel lehetőségének köszönhetően az egyéni narratívák változatos formában és funkcióval jelennek meg. A Digitális média és történetmesélés a felsőoktatásban című könyv több tudományterület segítségével helyezi történeti és fogalmi keretbe a történetmesélés átalakulásának folyamatát és a digitális korra jellemző kommunikációs szokásokat. A kötet a hazai és nemzetközi gyakorlatot összegezve és abból kiindulva részletesen ismerteti azokat a felsőoktatási szakterületeket, amelyeknek a képzési rendszerébe szervesen illeszkednek a digitális médiatörténetek alkotására és értelmezésére fókuszáló kurzusok, emellett külön foglalkozik az interneten megjelenő narratívákban rejlő kutatási irányokkal is.

A digitális történetmesélés olyan komplex tanítási-tanulási stratégia, amely egyesíti a digitális multimédia-használatot a tartalomszervezés narratív formáival. Az elnevezés egy módszertani folyamatmodellt takar, melynek lépései során a tanulók meghatározott tantárgyi tartalmak feldolgozását előzetes ismereteik és tapasztalataik aktivizálásával, forráskutatással és többszörös alkotással végzik el. A tanulóknak lehetőségük nyílik arra, hogy meglévő képek, zenék, szövegek újrastrukturálása és újak alkotása révén létrehozzák saját, csak rájuk jellemző, állóképekből szerkesztett, saját hangjukkal narrált, 2-5 perces videójukat. A folyamatot végigkíséri a facilitátor tanárral és a tanulótársakkal folytatott konstruktív diskurzus, illetve lehetővé válik, hogy a pedagógus változatos tanulásszervezési formákkal, módszerekkel, valamint online és offline tanulási környezetekkel támogassa a tanulók kooperatív alkotását. A tanulmányban a digitális történetmesélés és a kreativitás kapcsolatát vizsgáló szakirodalom bemutatását követően összegezzük egy kvalitatív vizsgálat eredményeit, mely a 2017-ben lebonyolított Digitális történetmesélés a nevelési-oktatási folyamatban elnevezésű kutatás folytatásának első fázisa. A digitális történetmesélést kipróbáló pedagógusok (n=14) kreativitásról alkotott nézeteit az általuk írt esettanulmányok és írásbeli kikérdezésük során nyert válaszaik tartalomelemzése révén tártuk fel. A tanulmány célja annak bemutatása, hogy milyenek az érintett pedagógusok tanulói kreativitásról alkotott általános nézetei, valamint hogy milyen narratívák mentén lehet összefoglalni elképzeléseiket a tanulói kreativitás digitális történetmesélés általi fejlesztéséről. A tanulmány végén megvizsgáljuk, hogyan jelent meg a digitális történetmesélés alkalmazása során a kreativitás mint szempont a tanulói digitális történetek értékelésében.

A COVID-19 betegség megjelenésével Magyarországon kormányrendelet írta elő, hogy a járványhelyzetben a felsőoktatási intézményeknek távoktatás formájában kell teljesíteni folyamatban lévő kurzusaikat. A helyzethez való alkalmazkodás különösen nagy kihívás volt a Magyar Táncművészeti Egyetemen, ahol a táncos jellegű képességfejlesztő órákon a személyes jelenlét és a teremadottságok nélkül nehezen képzelhető el fejlődés, de kihívást jelentett az is, hogy az intézményben nem volt egységes e-learning gyakorlat, csupán egyes oktatók számára volt mindennapos a digitális eszközök oktatási célú használata. Kutatásunkban feltártuk, milyen oktatási gyakorlatok alakultak ki a Magyar Táncművészeti Egyetem elméleti, valamint gyakorlatorientált, táncos kurzusain, továbbá hogy milyen tapasztalatokra tettek szert az oktatók és a hallgatók a majd’ 3 és fél hónapos időszak alatt. Az oktatók (n=65) és hallgatók (n=240) kitöltöttek egy eszközhasználatra és kurzus menedzsmentre vonatkozó online kérdőívet, továbbá a válaszadó oktatók közül 13-an strukturált interjúban is részletezték tapasztalataikat. Az oktatók nagy része pozitívan fogadta mindazt, amit a távoktatásból profitálni tudott, de érthető módon a tánc online távoktatását sokan lehetetlennek ítélték meg. A hallgatók egy része a saját időbeosztás és az otthoni kényelem miatt élvezte a távoktatást, de számos kritikával illették annak módszereit.