The Hungarian government prescribed distance learning for higher education institutions due to the spread of the coronavirus epidemic which was challenging at the Hungarian Dance Academy. The development of movement skills was difficult without personal presence, no common e-learning practice had existed in the institution before the pandemic. In the research we explored the distance learning and teaching practices developed at the theoretical and dance courses at the Hungarian Dance Academy, as well as the experiences of both teachers and students during the 3 and a half months. Instructors (n=65) and students (n=240) completed an online questionnaire on digital tool use and course management, furthermore 13 of the responding instructors also shared their experiences in a structured interview. Most of the instructors welcomed everything they could benefit from distance learning (e.g. creating new curricula, learning about new digital tools, improving relationships with students), but understandably, online distance learning of dance was considered impossible by many. Some students enjoyed distance learning because of their own schedule and the convenience of their home, but there were many critical remarks about its methods.

A magyarországi felsőoktatás digitális megújulása kulcsfontosságú a minőségi tanárképzésben. Nemcsak az eszközhasználat, hanem az oktatásban résztvevők digitális kompetenciáit illetően is. Kutatásunk a DigCompEdu kérdőív magyarországi adaptációján elvégzett kérdőíves kutatás eredményeit mutatja be a digitális kompetenciák, az intézményi támogatottság, illetve a tanárképzésben résztvevők önreflexiói mentén. Tanulmányunk a digitális fordulat oktatásban tapasztalható bemutatása után részletesebb elemzést nyújtja a hazai tanárképzés digitális kompetenciáit illetően, arra keresve a választ, hogy a DigCompEdu által mért kompetenciák viszonyában milyen helyet foglal el a magyar felsőoktatás egy szeglete, a keretrendszer által leírt kompetenciák közül melyek a tanárképzésben részt vevő oktatók erősségei, illetve gyenge pontjai. Emellett nagy hangsúlyt fektetünk a tanárképzésben oktatók önreflektív tevékenységének bemutatására, valamint a digitális kompetenciák megléte és az önreflexió gyakorlása közötti összefüggésekre, illetve a tanári IKT-kompetenciák meglétének és az intézményi támogatottság közötti összefüggésekre is. Jelen elemzések az oktatási helyzetet és az oktatók digitális kompetenciáit egy, a Károli Gáspár Református Egyetem ITK Kutató- és Továbbképző Központ Oktatásinformatika a felsőoktatásban elnevezésű projekt keretében zajló oktatáspedagógiai fejlesztések első, felmérő lépései.

Az IKT eszközök a paradigmaváltás ígéretét sugallják a nevelés területén is, de komplex kihívást teremtenek azáltal, hogy nemcsak az oktatás folyamatát támogatják, hanem annak tárgyává is váltak. A technológia oktatásba való integrációja nem az elvárt eredményességgel valósul meg, kényszerítő hatású érvényesülése sokszor rossz módszertani gyakorlatot eredményez. Kutatásunkban az ország 24 elismert oktatásinformatikai, felsőoktatáspedagógiai szakértőjével készítettünk interjút azzal a céllal, hogy a felsőoktatás digitális oktatási kultúrájának jelenlegi helyzetét bemutassuk, egyfajta korlenyomatot biztosítva. Az interjúkérdések a módszertan, az önfejlesztés és a digitális oktatási kultúra értékelése tématerületek köré szerveződtek. A kapott válaszokat kvalitatív módszerrel dolgoztuk fel és a leírt szövegeket a tartalomelemzés szabályai szerint kódoltuk. Az eredmények bemutatása során a szakértői véleményeket szintetizáltuk, mert így kívánjuk segíteni a felsőoktatásban dolgozók módszertani kultúrájának formálását, tévképzeteik eloszlatását a pandémia által bevezetett kötelező digitális oktatás kihívásokkal teli időszakában.While ICT tools are promising a paradigm shift in education, they are  also presenting a complex challenge by being not only an aid to the  process of education but also the subject of it. The integration of  technology into education has not been bringing the expected success,  and when implemented by force, they often result in poor methodological  practice. In our study, we interviewed 24 renowned experts in  educational informatics and higher education pedagogy in Hungary in  order to acquire and present a picture of the current state of digital  educational culture in higher education. The interview questions are  centered around the topics of methodology, self-improvement, and the  evaluation of digital educational culture. Responses were processed  qualitatively and transcripts were coded according to the standard rules  of content analysis. In the discussion of the results, answers were  synthesized, because our aim is to shape the methodological culture of  teachers in higher education and to dispel their misconceptions in this  challenging period of compulsory digital education forced upon them by  the pandemic.

Az oktatási intézmények falai között egyre több digitális eszköz és technológia jelenik meg, mellyel párhuzamosan felmerültek a pedagógiai módszertani kultúra technológia-alapú megújulására vonatkozó igények is. A digitális történetmesélés (digital storytelling, továbbiakban DST) egy olyan új tanulásszervezési eljárás, melyben a hagyományos történetmesélés ötvöződik a digitális eszközhasználattal. Lényege, hogy a tanulók nem öncélúan alkalmazzák a digitális eszközöket, hanem egyedi elbeszéléseket, sajátos multimédia produktumokat hoznak létre, melyek felkeltik tanulótársaik figyelmét, lelkesedését, és kommunikációt generálnak a feldolgozott témában a tanulóközösségen belül. Többszörösen bizonyított a DST tanulói motivációra (Abdolmanafi-Rokni és Qarajeh, 2014) és teljesítményre (Smeda, Dakich és Sharda, 2014) gyakorolt pozitív hatása. A kutatások jelentős hányada azonban humán tárgyak esetében tért ki a DST különböző képesség-és készségfejlesztésben játszott szerepére (problémamegoldó képesség-Chun-Ming, Gwo-Jen és Iwen, 2012); önálló tanulási stratégia kialakításának képessége, kritikai gondolkodás (Abdel-Hack, Helwa és Abdel-Hamid, 2014). E tanulmány célja annak bemutatása, hogyan lehet a DST-t gimnáziumi földrajz órán kreativitásfejlesztő módszerként alkalmazni. Kvalitatív és kvantitatív mérőeszközök, illetve egy digitális történet-értékelő sablon segítségével azt vizsgáltuk, milyen stratégiák mentén szelektálnak különböző képi és verbális tartalmakat a tanulók digitális történetük tervezése és alkotása során, illetve hogy digitális eszközhasználati szokásaik megfelelnek-e a DST módszeréhez köthető technológiai elvárásoknak. Vizsgálatunk fő kérdése, hogy a tanulók egyéni tanulási jellemzői, mint például digitális kompetenciájának mértéke, vagy egyéni kognitív stílusa hogyan függenek össze a DST mint tanulási módszer alkalmazásával. Kulcsszavak: digitális történetmesélés, kognitív stílus, digitális kompetencia, módszertan A digitális történetmesélés Az információs társadalomban bekövetkezett digitális fordulat hatására a formális és informális tanulás színterein egyaránt megjelent a technológiahasználat a tanulási folyamatban. Az oktatási intézmények eszközparkja interaktív táblákkal bővült, melyek használatát a pedagógusok továbbképzés keretein belül sajátíthatják el. Emellett egyre több intézmény bocsát tanulói rendelkezésére asztali vagy hordozható számítógépeket, tableteket az iskola falain belül, és ennél is több helyen használhatják a tanulók saját eszközeiket iskolai és otthoni feladatvégzésre. Kívánatos azonban, hogy az új technológiák használata túlmutasson az önmagáért való alkalmazáson, és minden esetben pedagógiai célnak alárendelt, módszerbe ágyazott eszköz-igénybevételként jelenjen meg a pedagógiai folyamatban. Mivel a tanulói technológiahasználat függetleníthető a tanulási környezettől, érdemes olyan módszerekben gondolkodni, melyek integrálják az otthoni és iskolai digitális környezetben egyaránt ellátható feladatokat.

Tanulmányunkban a digitális technológia és a néptánc kapcsolatát tárjuk fel, különös figyelmet szentelve egy tantárgynak, nevezetesen a táncjelírásnak az oktatásmódszertanára. Először rövid betekintést nyújtunk a táncjelírás tanításának történetébe, majd ezt követően a jelenlegi oktatási gyakorlatot mutatjuk be. Ehhez kapcsolódva kerül elő a digitális eszközhasználat kérdése, amelynek a táncoktatással való kapcsolatát egy külön fejezetben tárgyaljuk. Az oktatásmódszertanon belül kiemelt szerepet kap írásunkban az értékelés, hiszen azt szeretnénk bemutatni, hogyan teszi eredményesebbé és motiválóbbá a táncjelírás tanítását a digitális eszközökkel támogatott rendszeres formatív értékelés. A cikk végén kitekintésként megfogalmazunk olyan további irányokat, amelyek bevezetése vagy legalábbis pilot projektként való kipróbálása előremutató lenne akár kifejezetten a táncjelírás, akár a komplex táncoktatás viszonylatában.