Noha még nagyon messze vagyunk attól, hogy az önkéntességhez is úgy értsen mindenki - akár elméleti, akár gyakorlati szinten - mint a futballhoz, de az elmúlt harminc év alatt a hazai önkéntesség-kutatás is kitermelte magából mindazokat az elméleti és módszertani alapokat, amelyeket érdemes figyelembe venni, legyen szó akár egy nagymintás kutatásról, akár az eredmények értelmezéséről, feldolgozásáról. (Domokos Tamás – Kántor Zoltán – Pillók Péter -Székely Levente (2021): Magyar Fialatok 2020. Kérdések és válaszok – Fiatalokról fiataloknak. Budapest: Erzsébet Ifjúsági Alap – Társadalomkutató Kft. ISBN 978-615-6198-06-8 és Kerpel-Fronius Balázs – Nagy Ádám – Fazekas Elek (2022): Önkéntesség, civilség ifjúsági szakma. In. A lábjegyzeten túl is. Magyar ifjúságkutatás 2020. (szerk. Nagy Ádám). Budapest: Szociális Demokráciáért Intézet – Excenter Kutatóközpont. ISBN 978-615-01-5518-0)

A magyar önkéntesség történetében egy korszak zárult le azzal, hogy 2020-ban véget ért az első, Nemzeti Önkéntes Stratégia nyolcéves periódusa. Ugyanakkor a Nemzeti Önkéntes Stratégia (2012-2020) széles körű társadalmi és az önkéntes szektor minden metszetében zajló vitája, kiértékelése elmaradt. Ezért a tanulmány célja, hogy a maga eszközeivel számot adjon a Stratégia főbb eredményeiről és adósságairól. Ezt a Stratégia által kitűzött célok és a hozzájuk kapcsolódó eredményességi mutatók vizsgálatával végeztük el. Eredményeink szerint a Stratégia céljai - az önkéntesség fogalmának elterjesztése, a szektor extenzív fejlesztése és az önkéntesek arányának növelése a 18-26 évesek, illetve 60 év felettiek körében - adekvátak voltak és megfelelően reagáltak a magyar önkéntesség korabeli helyzetére. A négy eredményességi mutató vizsgálata csak részben igazolta vissza az önkéntesség extenzív fejlesztésének céljait, illetve a kiemelt célcsoportok esetében hozzávetőleges teljesülésről lehet beszámolni. A Nemzeti Önkéntes Stratégia (2012-2020) adósságának és - egyben az új, hosszú távra (2021-30) tervezett Stratégia - kihívásainak tartottuk: a rövid versus hosszú távú stratégia problémáját, a közérthető üzenetek megfogalmazását az önkéntességről, az extenzív fejlesztés és a minőségi megújulás egyensúlyának megtalálását, az önkéntesség gazdasági szerepének nagyobb elismerését, differenciált fejlesztési és stratégia célok megalkotását egy sokszínű szektor számára, végül pedig a pandémia hatását és következményeit az önkéntes szektorra.

A hazai önkéntes menedzsmenti tapasztalatok egyaránt azt mutatják, hogy az önkéntesség "reflexív" stílusa egyre szembetűnőbb. A magyar önkéntes szektorban – a statisztikai adatok bizonysága szerint – a rendszeres és folyamatos önkéntességhez képest mind nagyobb arányban találunk olyan önkénteseket, akik ad hoc, egy-egy alkalommal, évente egyszer-kétszer vagy pedig rövidebb időszakra, projektekre vonódnak be. Az olyan egyszeri, általában néhány órás tevékenységre, ami vagy egy egyszerű, vagy egy speciális feladat elvégzését jelenti és nem igényel különösebb képzést, a nemzetközi szakirodalomban az epizodikus önkéntesség kifejezést használják már közel harminc éve. Magyarországon az önkéntesség differenciált megközelítését lehetővé tevő epizodikus önkéntesség értelmezése, sem az önkéntes gyakorlatban, sem a szakirodalomban még nem nyert teret. Mindezekből következően módszertani jellegű írásunknak két célja van. Egyfelől a tanulmány első részében bemutatjuk az epizodikus önkéntesség jelentését és típusait azzal a céllal, hogy a hazai szakmai és tudományos közbeszédben is elterjedjen a fogalom használata és típusainak értelmezése. Másfelől az epizodikus önkénteseket (is) foglalkoztató szervezetek menedzsmenti munkájának fejlesztéséhez kapcsolódó nemzetközi, szakirodalmi ajánlásokat ismertetjük az önkéntesek toborzása, koordinálása, motiválása, elismerése és elégedettségének mérése terén. A tanulmány egyes megállapításait ajánljuk a hazai gyakorlati szakemberek és kutatók figyelmébe.

Tanulmányunk abból a problémafelvetésből indul ki, hogy Magyarországon az önkéntesség társadalmi jelentősége viszonylag jól kidogozott témának számít, ugyanakkor (nemzet)gazdasági hasznáról, szektoriális jelentőségéről - még becsült adatok szintjén is - alig láttak napvilágot részletesebb elemzések. Még nehezebb és homályosabb a helyzet, ha úttörő módon, újszerű módszertan szerint az önkéntesség költségeit (inputját), próbáljuk felfejteni a hazai, önkénteseket foglalkoztató szervezeteknél. Mindezek alapján célunk az önkéntesség költségeinek elemzése volt, egyrészt a nemzetközi szakirodalom vonatkozó eredményeinek bemutatásával, másrészt egy próba felvétel (pilot study) segítségével. Írásunkban hat önkéntes program példáján vizsgáljuk azt, hogy a hazai szervezetek körében milyen költségtípusok - humánerőforrás, szolgáltatás és materiális -, és költségelemek kapcsolódnak az önkéntesek toborzásához, kiválasztásához és megtartásához. A tanulmánnyal hozzá kívánunk járulni az önkéntesség költségeinek szisztematikus kvantitatív vizsgálatához, e költségek differenciálásához és tudatosításához. Eredményeink egyértelműen megerősítik, hogy az önkéntes nem ingyen munkaerő. Empirikus elemzésünk kimutatta, hogy míg a humánerőforrással, az önkéntesek jutalmazásával kapcsolatos, és egyes szolgáltatási ráfordítások manifeszt módon és reálisabban jelennek meg a vizsgált szervezetek költségei között, addig a materiális és más szolgáltatási (háttér)költségek ezeknél "rejtettebbek", mert beépülnek a szervezeti-működési költségekbe és ezért jóval kevésbé tudatosulnak. Eredményeink alapján elsősorban azt várjuk, elindul a szakmai párbeszéd - arról a kérdésről, hogy "ingyen munkaerő-e az önkéntes" - egyfelől a hazai önkéntes szektoron belül, másfelől pedig a döntéshozókkal az önkéntes programok differenciáltabb támogatásának átgondolására. Véleményünk szerint az önkéntes programok költségeinek (inputjának) részletesebb és konkrétabb megjelenítése mind a kormányzati, mind a vállalati és magán támogatók, de az önkéntes programokat működtető szervezetek számára is átláthatóbbá teszik a gazdálkodást és a támogatások felhasználását.

vOne of the most serious consequences of disasters is the disruption or even the loss of socialsupport relationships. Hence, this paper analyses the social support relationships in theframework of community resilience based on face-to-face interviews with direct (180 people)and indirect (180 people) victims of the red sludge disaster, using data for 2013 and 2020.(Hungary, Devecser district).The focus was analysed according to four types of social support relationship: reciprocal,donor to recipient and incomplete/disintegrated. At the time of the disaster, we identified a highlevel of support activity and a strong reciprocal-donor type of aid model. In contrast, in 2013, wefound an incomplete/disintegrated - reciprocal model with low support activity, and in 2020, areciprocal- incomplete/disintegrated model with medium activity.Based on a detailed statistical analysis of different social support types among the redsludge disaster’s victims the paper explores and presents the social support activities andtheir various patterns with respect to their roles in the resilience of communities. The differentpatterns of social supports relationships that emerged in each period examined varied widely,though – with different intensity – they were primarily influenced by the fact how people wereaffected by disaster’s damages (directly and indirectly). Nevertheless, by 2020, other factors,such as residence, age, and economic activity had already an equally strong impact on differenttypes of social support relationships as the affectedness by the disaster of 2010. We found thatcommunities responded to the red sludge disaster in 2010 and to the Covid-19 epidemic in 2020in a reactive way by activating their social support relationship.