Háttér és célkitűzésA tehetségmenedzsment (TM) a digitalizáció, a demográfiai változások és a COVID –19 munkavállalókra gyakorolt és gazdasági hatásai kapcsán egyre aktuálisabbá válik mind regionális, mind szervezeti szinten. A „tehetségfüggés” fokozottan érvényesül az innováció-és tudásorientált fejlett társadalmakban, valamint recesszió idején, amikor erősödik annak az esélye, hogy a legtehetségesebb szakemberek kiáramlanak egy adott országból. A TM nem csupán gyakorlati, hanem elméleti kihívást is jelent a kutatók számára a koncepció komplexitása miatt. Elméleti összefoglalónk a tehetségről való gondolkodás szervezetpszichológiai aspektusaira fókuszál. Áttekintjük a szervezeti TM jellemző eszköztárát és az elmúlt évtizedekben történt legfőbb változásokat, a jövőre irányuló tendenciákat.MódszerHazai és nemzetközi szakirodalmi forrásokat dolgoztunk fel és szintetizáltunk.Eredmények és következtetésekA nemzetközi szakirodalmi áttekintés alapján látszik, hogy a munkahelyi TM témaköre leginkább közgazdasági és HR-fókuszú kutatásokban bukkan fel. Áttekintésünk célja, hogy bemutassuk, mely pontokon járulhat hozzá a (szervezet)pszichológia e terület alaposabb, mélyebb megértéséhez és hosszú távon hatékony vállalati TM-programok kialakításához. Bemutatjuk a szervezeti TM hatékony módszereit, jó gyakorlatait, hatásait a szervezetre és az egyénre nézve, valamint az esetleges pszichológiai kockázati tényezőket.Background and objectiveTalent management (TM) is becoming increasingly relevant in the context of digitalization, demographic change and the economic and economic impact of COVID-19, both at a regional and organizational level. “Talent dependency” is increasingly prevalent in innovation-and knowledge-oriented advanced societies and in times of recession. In such a situation, the chances of the turnover of most talented professionals increase. TM is not only a practical but also a theoretical challenge for researchers due to the complexity of the concept. Our theoretical summary focuses on the organizational psychological aspects of thinking about talent. We review the standard toolkit of organizational TM and the main changes and future trends of the last decades.MethodWe processed and synthesized domestic and international pieces of literature.Results and conclusionsWe considered based on the international literature review, that the topic of workplace TM appears mostly in economics and HR-focused research. The purpose of our study is to present the points at which (organizational) psychology can contribute to a more thorough, in-depth understanding of this field and the development of effective corporate TM programs in the long run. We present the effective methods, acceptable practices, effects of the organization TM on the organization and the individual, as well as possible psychological risk factors.
Háttér és célkitűzésA tehetségmenedzsment (TM) nem csupán gyakorlati, hanem elméleti kihívást is jelent a kutatók számára a koncepció komplexitása miatt. Ugyanakkor a tehetség fogalmának szervezetpszichológiai, munkahelyi kontextusban történő konceptualizálása lényeges lépés a megfelelő gyakorlati alkalmazás tekintetében, és ezáltal a hatékony tehetségmenedzsment kialakítása szempontjából. Elméleti összefoglalónk a tehetségről való gondolkodás szervezetpszichológiai aspektusaira fókuszál. Áttekintjük a tehetség(ek)ről való gondolkodás szervezeti sajátosságait, a párhuzamosan futó elméleti megközelítéseket, a munkahelyi TM történeti gyökereit, kialakulásának körülményeit.MódszerHazai és nemzetközi szakirodami forrásokat dolgoztunk fel és szintetizáltunk.Eredmények és következtetésekA nemzetközi szakirodalmi áttekintés alapján látszik, hogy a munkahelyi TM témaköre leginkább közgazdasági és HR-fókuszú kutatásokban bukkan fel. Áttekintésünk célja, hogy bemutassuk, mely pontokon járulhat hozzá a (szervezet)pszichológia e terület alaposabb, mélyebb megértéséhez és hosszú távon hatékony vállalati TM-programok kialakításához.Background and objectiveThe field of Talent Management (TM) is not only a practical but also a theoretical challenge for researchers due to the complexity of the concept. Our theoretical summary focuses on the organizational psychological aspects of thinking about talent. We review the organizational features of thinking about talent(s), theoretical approaches running in parallel and the historical roots of TM at work.MethodWe processed and synthesized Hungarian and international pieces of literature.Results and conclusionsBased on the international literature review we considered that the topic of workplace TM appears mostly in economics and HR-focused research. The purpose of our study is to present the points at which (organizational) psychology can contribute to a more thorough, in-depth understanding of this field and the development of effective corporate TM programs in the long run.
scite is a Brooklyn-based organization that helps researchers better discover and understand research articles through Smart Citations–citations that display the context of the citation and describe whether the article provides supporting or contrasting evidence. scite is used by students and researchers from around the world and is funded in part by the National Science Foundation and the National Institute on Drug Abuse of the National Institutes of Health.
customersupport@researchsolutions.com
10624 S. Eastern Ave., Ste. A-614
Henderson, NV 89052, USA
This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.
Copyright © 2025 scite LLC. All rights reserved.
Made with 💙 for researchers
Part of the Research Solutions Family.